Főoldal
Oldaltérkép Levél nekünk English Magyarul
www.c-enter.hu / Szoftverfejlesztés / Szoftverfejlesztés

Szoftverfejlesztés

Az alkalmazásfejlesztési, szoftverfejlesztési tevékenységünk két fontos területe a weboldal és portálfejlesztés, illetve a web alapú alkalmazásfejlesztés, kliens/szerver alkalmazások.
Egy weboldal, portál vagy webes alkalmazási rendszer létrehozásakor a látogatók, kiszolgálása talán a legfontosabb, s ezért erre összpontosítunk már a fejlesztés előkészítése során is, véleményünk szerint ezen múlik a projekt sikere.
Munkamódszerünk: széles körű konkrét feladategyeztetés, amelynek során a megrendelővel közösen tudjuk megállapítani a felhasználói szükségleteket, elvégzendő feladatokat. Így már a projektek kezdetén biztosítjuk azt a külső nézőpontot, amellyel a feladatok elvégzése hatékonyabbá válik, hiszen mi a megszerzett tapasztalataink alapján más oldalról is áttekintjük ugyanazokat az online és offline megoldásokat, mint ahogy ezt a Megrendelőink teszik.

Weboldal, portál fejlesztés, web programozás
Az e-business a modern gazdaság egyik mozgatórugója, ezért a legnagyobb vállalatok után egyre gyakoribb, hogy a kis cégek is igénybe veszik ezt a szolgáltatást. Cégünk a dinamikus weboldalak és egyéb online megoldások teljes skáláját kínálja, hogy az Önök cége is lépést tudjon tartani a technológia fejlődésével.
A honlapok készítése esetében a programozáson túl elkészítjük a grafikai terveket és a kreatív tervezést, vállaljuk a felelősséget az informatikai (hardver/szoftver) háttérért is.
Nagy tapasztalttal rendelkezünk weboldalak, portálok létrehozásában.
Szükség esetén nem csak fejlesztőként, hanem tanácsadóként is részt veszünk a fejlesztőmunkában.

Kliens/szerver alkalmazások fejlesztése
Az utóbbi években kiemelt megoldásaink közzé tartoznak a web alapú rendszerek kialakítása. Kiváló eredményeket értünk el a multimédiás komplex múzeumi, kiállítási rendszerek elkészítése terén.

Az alkalmazásfejlesztés folyamata:

1. Struktúra tervezés, usability tanácsadás
A weboldalak, portálok, illetve webes alkalmazási rendszerek létrehozásakor az egyik legfontosabb szempont a látogatók, illetve a felhasználók kiszolgálása. A munkánk során az elérhető jó megoldásokra, példákra támaszkodunk, valamint több tanácsadócég témába vágó tanulmányait is megvásároljuk és felhasználjuk.
Egy-egy weboldal létrehozásakor fontos feladat a már meglévő és a tervezett adat-tartalom megfelelő, logikus felosztása, csoportosítása. Pontosan meghatározandó azon funkciók, menüpontok köre, amelyeknek közvetlenül elérhetőeknek kell lenniük.
Az aloldalak tartalmának struktúrába szervezése, megjelenésének megtervezése is lényeges, s érdemes az oldalakon előforduló dokumentum típusokat is előre definiálni. Ezeket az elveket követjük mi is a fejlesztéseink során.

2. Rendszertervezés, fejlesztési terv készítés
A fejlesztés során írásban dokumentáljuk a létrehozandó funkciókat, tartalmi elemeket, s elkészül egy funkcionális leírás, amelyet a fejlesztők és a megrendelő munkatársai (későbbi felhasználók) közösen állítanak össze.
A funkcionális leírás részletesen tárgyalja a web site vagy a rendszer megjelenését, a menüpontokat (menüszerkezetet), az adminisztrációs felület (ha van) megjelenését és működését, funkcióit.
Az általános funkcionális rendszerleírás alapján készíthetjük el a magas szintű rendszertervet. A rendszertervezés során kitérünk az olyan speciális funkciókra is, amelyek külső partnerekkel, más termékekkel vagy más belső forrásokkal jelentenek szoros kapcsolódást, együttműködést.
A fejlesztési munka megvalósításának első fázisában részletes funkcionális tervet készítünk. Egy jól elkészített terv alapján a programozás már könnyebben megoldható feladat.
Mivel a munkák korai fázisában a megjelenés csak vázlatosan tárgyalható, a grafikai munkálatokat már a fejlesztési terv birtokában indítjuk el.

3. Alkalmazott fejlesztőeszközök, adatbáziskezelés kompetenciák
A konkrét fejlesztési feladatokban munkatársaink a következő eszközöket alkalmazzák:
Borland C++ Builder, Sybase PowerBuilder, Visual Studio, MS VisualBasic, MS Access, PHP, VBScript, Javascript, HTML, Java, XML, Perl, MS SQL, MySQL, Postgre SQL.

A fenti eszközökkel kliens/szerver, internetes és mobil alkalmazások fejlesztésében szereztünk eddig nagy tapasztalatot.

4. Arculattervezés, grafikai munkálatok
Munkatársaink nagy tapasztalattal rendelkeznek a weboldalak és kliens/szerver alkalmazások grafikai tervezésében.

5. Tesztelés, felhasználói viselkedés vizsgálatok
A fejlesztések lényeges eleme az elkészült rendszerek részletes tesztelése, vizsgálata. A tesztelést első körben a rendszert ismerő munkatársaink végzik, de egy felhasználói viselkedés vizsgálathoz teljesen laikus felhasználókat is be szoktunk vonni.
A tesztelés egy előre elkészített és a megrendelővel egyeztetett teszt-forgatókönyv alapján zajlik. A forgatókönyvben a rendszer megjelenésével és funkcióival kapcsolatos feladatok vannak felsorolva, amelyeket végig kell ˝próbálni˝.
A tesztforgatókönyv a fejlesztési leírás vagy rendszerterv alapján készül, így elkerülhető annak kockázata, hogy egy ritkán használt funkció hibája esetleg csak az éles rendszer beüzemelése után derül ki.
A felhasználói viselkedés vizsgálathoz külső és belső embereket is felkérünk, akik a teszt rendszert végignézve egy alkalmasan összeállított kérdőív kérdéseire adnak válaszokat.
Cégünk önállóan csak a tesztelési forgatókönyvek, kérdőívek összeállításához is tud támogatást nyújtani.

6. Projekt menedzsment, minőségbiztosítás
A nagyméretű, sok szakember bevonásával zajló fejlesztési projektek esetében projektszervezetet állítunk fel és pontosan meghatározzuk a szerepeket, a feladatokat, felelősségi és hatásköröket.
A projektfeladatokat írásban rögzítjük. Mindezt akkor is megtesszük, ha a projekt lebonyolítása házon belül történik, hiszen a szerepek, feladatok elhatárolhatók egymástól és a változások követése így jobban biztosítható.
A projekt szakmai irányítását a projektmenedzser végzi, aki felel a projekt fókuszának megőrzéséért, határidők betartásáért.
A projektszervezet tagja még minden esetben egy minőségbiztosítással megbízott felelős személy. Így biztosítható lesz egy szabályozott megvalósítási folyamat.
A projektkezelésre cégünk elkészített egy ˝Projektmenedzsment Eljárási és Minőségbiztosítási Kézikönyv˝-et, amely alapján rögzítjük a szükséges információkat, végezzük a feladatok, határidők kezelését, a kommunikációt és a változások követését, illetve a kockázatkezelést, a projekt minőségbiztosítását.

 




Megérkezett a Ricoh legújabb A3-as digitális másolója az Aficio™MP 1900
2010. március 10. 16:27
Nemcsak a diákok, a tanárok is kedvelik - Több tízezer nebuló a Microsuliban
2010. március 10. 16:18
Spórolhat a Szoftverbörzén
2010. március 10. 16:09
Kerékpárutak a Google Maps-en
2010. március 10. 15:45
Kétmagos Atom N500 processzor netbookokba
2010. március 10. 11:03
Júniustól lesznek kaphatóak a Sony 3D-s televíziói
2010. március 10. 09:54
AMD: az NVIDIA lefizeti a fejlesztőket
2010. március 10. 09:44
Sony 3D tévék júniustól
2010. március 9. 10:59
Fertőző akkutöltő
2010. március 9. 08:41
Hamisított Core i7 processzorok
2010. március 8. 15:51

AKCIÓK
  TOVÁBBI AKCIÓK
 
COMPUTERWORLD HÍREK
 
Szűkítés: OK
  Dell Inspiron 1564 Core i3 és Core i5 notebook akció!
 
  Akciós Dell Inspiron 1564 noteszgépek többféle kiszerelésben és színben, Intel Core i3 és Core i5 processzorral, 3 év helyszíni garanciával. ...
  2010. március 10.
   
  Kingston 128GB SSD: 68.450 Ft!
 
  Kingston SSD 200 MB/sec olvasási sebességgel, csak 68.450 Ft-ért (54.760 Ft + ÁFA).Kingston 2.5˝ SATA 128GB SSD Solid State Disk, SSDNow V-Series
  2010. március 10.
   
  Juniper Switch + 3 éves terméktámogatás akció
 
  Juniper layer 2+/3 full menedzselhető switchek élettartam garanciávalés 3 éves terméktámogatással egy csomagban óriási kedvezménnyel. Layer 2+ full ...
  2010. március 10.
   
 
  OKI B430DN nyomtató akció
 
  OKI B430DN hálózatba is kapcsolható lézernyomtató csak 58.290 Ft (46.632 + ÁFA).Professzionális duplex nyomtató irodai és otthoni ...
  2010. március 10.
   
  KYOCERA FS-C5100DN A4 színes hálózati lézernyomtató duplexszel
 
  Kyocera színes hálózati lézernyomtató beépített duplex egységgel 85.490 Ft (68.392 Ft + ÁFA)!21 oldal/perc színes és ff sebességBeépített duplex ...
  2010. március 9.
   
  Dell PowerEdge R200 szerver akció!
 
  1 foglalatú, 1 egység magas, állványba szerelhető kiszolgáló most csak 329.900 Ft!Dell PowerEdge R200 1U rack - Intel Quad-Core Xeon X3330 2.66GHz / 6MB
  2010. március 9.
   
 
DELL PowerEdge T110 szerver akció!
  Dell PowerEdge T110 torony szerver 3TB HDD-vel most csak 365.900 Ft! Ideális első kiszolgáló olyan kisvállalkozások számára, amelyek további teljesítmény- ...
 2010. március 9.
LINKSYS Wireless szett WKUSB160N akció
  A csomag egy WRT160N-EE routert és egy Dual band-es WUSB600N-EU USB adaptert tartalmaz.A WRT160N-EE
 2010. március 9.
LG monitor TV villámáron!
  LG monitor TV hihetetlen áron -  csak 1 napig!LG M197WDP-PZ monitor TV (50000:1), TXT-s HDMI/DVI18.5˝ (1366x768-75Hz), Monitor-TV, ...
 2010. március 8.
DELL PowerEdge szerver T610 4TB HDD-vel!
  Dell PowerEdge T610 torony szerver 4TB HDD-vel most csak 874.900 Ft! Két processzorfoglalatos, Intel-alapú, torony kivitelű kiszolgáló, amely ideális ...
 2010. március 8.
  Member of
tagja
  Member of
tagja
  Acer
Affinity Gold partner
  Dell
Registered Partner
  FUJITSU
partner
 LENOVO
Premium Partner
Copyright © CENTER.HU Kft, 2000-2010. Minden jog fenntartva
oldaltérkép | adatkezelés | jogi tudnivalók | új oldalak | vásárlási feltételek | e-mail

  OKI System
Shinrai Partner
 XEROX
Viszonteladó
  APC
megbízható szállító
  EATON
Authorized Partner
  Cisco
partner
  Symantec
Software Partner
  ESET
Partner
 
PARTNEREINK: Computerworld.hu | GameStar.hu | PCWorld.hu | SG.hu Hírmagazin | Lánchíd 19 Design Hotel | PC Guru