Főoldal
Oldaltérkép Levél nekünk English Magyarul

www.c-enter.hu / Rólunk / Támogatottjaink 

Támogatottjaink

Hitvallásunk szerint mindenkinek joga van az információs társadalom vívmányainak, megismeréséhez és használatához. Sajnos sokszor nem magunk döntünk arról, hogy az élet milyen lehetőségek és problémák elé állít bennünket. Ezért igyekszünk a társadalmi életben is aktívan részt venni, ami szerintünk egy cég számára úgy valósulhat meg, hogy olyan szervezeteket támogat, amelyek az élet különböző területein tevékenykedve segítik a rászorulókat.


RomNet-Média Csoport - www.romnet.hu
A RomNet politikai és közéleti internetes lapot roma fiatalok alapították 2002-ben. A szerkesztők az információátadás mellett kiemelt hangsúlyt helyeznek a honlap mozgalmi jellegére. A honlap munkatársai a magyarországi romák és szegény emberek élethelyzetének bemutatásával tiltakoznak a romák és minden egyes társadalmi csoport elnyomása és megbélyegzése ellen, valamint felhívják a társadalom és a jogalkotók figyelmét a változtatás szükségességére. Céljuk, hogy az ország minden egyes részén megtalálják azokat a munkatársakat, akik eljuttatják a helyiek segítségkérését és üzenetét a társadalom részére. Ezért rendkívül fontos, hogy a honlap megőrizze anyagi, ideológiai, valamint politikai függetlenségét.
A RomNet munkatársai segíteni kívánják azon szervezetek és szakemberek munkáját, akik az elnyomottak érdekeit képviselik, valamint a szegény emberek élethelyzetének javításáért dolgoznak. Ezért a szerkesztők segítik a különböző szervezetek egymás közti kommunikációját és együttműködését.


Szalmaszál a Hajléktalanokért Közhasznú Alapítvány - www.szalmaszal.org
A Szalmaszál a Hajléktalanokért Alapítványt 1995. január 19-én alapította Iványi Gábor metodista lelkész, akkor a Fővárosi Szociális Központ és Intézményei igazgatója, az Oltalom Karitatív Egyesület létrehozója, a Wesley János Lelkészképző Főiskola főigazgatója. Alapításától 1999 végéig a Fővárosi Szociális Központ és Intézményei mellett működött, s az FSZKI által gondozott csaknem 2000 hajléktalan olyan szükségleteit segített kielégíteni, melyekre az állami és önkormányzati normatív támogatásból nem futotta. A szükségletek és a lehetőségek közötti eme különbség valamelyes pótlásának igénye volt az alapító szándéka. Az alapítvány szerzett adományba pénzt, ruhaneműt, élelmet és berendezést. Felöltöztette, segélyben részesítette a rászorulókat. Segített többek között a nevelőotthonokból kikerült fiatalok beilleszkedésében, az anya-gyermekotthon felszerelésében és gyermekcentrikus működtetésében, az arra felkészült hajléktalanok lakáshoz juttatásában.


RPG.hu - www.rpg.hu
Az RPG.HU - Magyar Szerepjátékosok Oldala 1997 óta van jelen az interneten, előbb szerepjátékos és más kapcsolódó levelezőlisták szemezgetésével szerzett nevet, majd később önálló oldallá vált. Célja, hogy pontos és naprakész információkkal, valamint színvonalas írásokkal és cikkekkel lássa el az Internet hozzáféréssel rendelkező magyar szerepjátékosokat.
A Magyar Szerepjátékosok Oldalán megtalálhatóak a legfrissebb nemzetközi és hazai szerepjátékos hírek, levelezőlistákkal, online játékokkal kapcsolatos információk, angol és magyar nyelvű modulok, olvasói cikkek, szerepjátékkal kapcsolatos linkek és képtárak is. Rendszerezve elolvashatóak az RPG levelezőlisták legszínvonalasabb írásai, továbbá könyvek, újságok, mozifilmek kritikái is.
Itt található Magyarország legnagyobb szerepjátékos fóruma és ezek az oldalak adnak helyet az első magyar szerepjátékos linkcsere programnak, valamint a különböző szerepjáték fajták magazinjainak, honlapjainak, kiadóinak és fórumainak is.

 




A nyílt forrású szoftverek 82%-a Windows kompatibilis
2010. március 13. 10:35
A Nexuiz közösség nyílt levele
2010. március 13. 10:32
3D engine bejelentések a GDC 2010-en
2010. március 12. 16:54
Erősödött a Bing, de még mindig a Google az élen
2010. március 12. 16:03
Az LG tovább erősíti Forma-1-es jelenlétét a Cosworth motorgyártóval kötött partnerséggel
2010. március 12. 15:34
Autoruntól sújtva - ESET vírusstatisztika
2010. március 11. 15:20
Hat maggal érkezik a Core i7-980X
2010. március 11. 11:45
Új SSD meghajtók a Western Digitaltól
2010. március 11. 08:57
Megérkezett a Ricoh legújabb A3-as digitális másolója az Aficio™MP 1900
2010. március 10. 16:27
Nemcsak a diákok, a tanárok is kedvelik - Több tízezer nebuló a Microsuliban
2010. március 10. 16:18

AKCIÓK
  TOVÁBBI AKCIÓK
ASUS M4N78 Pro alaplap
ASUS / Részegység

21.750,- Ft
(17.400,- Ft + ÁFA)
 
COMPUTERWORLD HÍREK
 
Szűkítés: OK
  Fujitsu NAS akció - 1TB: 68.900 Ft
 
  Fujitsu Celvin NAS Server hálózati adattárolók akcióban.Fujitsu Celvin NAS Server Q600 1x1TB- 3 x USB 2.0 (Front: 1; Back: 2)- csatlakoztatható ...
  2010. március 13.
   
  Kyocera színes duplex 151.900 Ft
 
  Kyocera FS-C5300DN hálózati színes lézernyomtató duplex egységgel, 26 oldal/perc nyomtatási sebességgel most akciós áron.- 26 oldal/perc sebesség színes és ff,  ...
  2010. március 13.
   
  Optoma projektorok akciós áron
 
  Akciós árú Optoma projektorok 2 illetve 3 év garanciával.   EX531
  2010. március 12.
   
 
  Samsung CLP-300 toner akció!
 
  Samsung CLP-300 toner akció április 16-ig.Samsung CLP-C300A/ELS Cyan toner CLP-300, CLX-216x, 316x színes lézernyomtatóhoz és MFP-hez (1000lap)
  2010. március 12.
   
  Fujitsu konfiguráció mellé 20 hüvelykes monitor féláron
 
  Ha most vásárol Fujitsu asztali számítógépet, akkor mellé féláron, mindössze 14.900 Ft-ért (11.920 + ÁFA) Fujitsu Amilo L3200T 20 hüvelykes monitor ...
  2010. március 12.
   
  Nagyképernyős Toshiba noteszgépek bevezető áron!
 
  Végre nálunk is kaphatók a gyártó jelenleg legnagyobb kijelzővel rendelkező modelljei - 1-2 napos szállítási határidővel. A „kisebb” ...
  2010. március 12.
   
 
Sony VAIO netbook + LG külső slim DVD író együtt olcsóbb!
  Most kedvezményesen, 143.370 Ft-ért (114.696 Ft + ÁFA) vásárolhat nálunk Sony VAIO VPC-W21M1E fehér színű netbookot LG GP08NU20 ...
 2010. március 11.
Norton 360 4.0 féláron!
  Ha most vásárol nálunk Norton 360 3.0 dobozos verziót, akkor annak termékkulcsával telepíthető és aktiválható a vadonatúj Norton ...
 2010. március 11.
Fantasztikus HP Switch akció szerver mellé!
  HP torony és rack szerver mellé most akciós árakon vásárolható HP Procurve switch. A akcióban a következő szerverek vesznek részt:- HP ...
 2010. március 11.
WD TV HD lejátszó + 250 GB merevlemez együtt olcsóbban!
  Western Digital WD TV médialejátszó + WD My Passport Essential 250GB külső merevlemez együtt csak 33.700 Ft (26.960 Ft + ÁFA)!Western Digital TV HD Media Player ...
 2010. március 11.
  Member of
tagja
  Member of
tagja
  Acer
Affinity Gold partner
  Dell
Registered Partner
  FUJITSU
partner
 LENOVO
Premium Partner
Copyright © CENTER.HU Kft, 2000-2010. Minden jog fenntartva
oldaltérkép | adatkezelés | jogi tudnivalók | új oldalak | vásárlási feltételek | e-mail

  OKI System
Shinrai Partner
 XEROX
Viszonteladó
  APC
megbízható szállító
  EATON
Authorized Partner
  Cisco
partner
  Symantec
Software Partner
  ESET
Partner
 
PARTNEREINK: Computerworld.hu | GameStar.hu | PCWorld.hu | SG.hu Hírmagazin | Lánchíd 19 Design Hotel | PC Guru