Hiány lesz a információs és kommunikációs technológiai szakemberekből (IKT) néhány éven belül az unió munkapiacán, ezért a tagállamok és az szektor összefogásával ösztönözni kell a korszerű képzési programokat, és általában a digitális készségek és az informatikai műveltség fejlesztését már az iskolapadban. Egyebek közt erre hívta fel a figyelmet az az Európai Parlamentben február 3-án tartott kerekasztal-beszélgetés, amelynek Herczog Edit szocialista képviselő volt a moderátora. A március első hetében megrendezésre kerülő első ˝E-készségek Európai Hete˝ elé időzített eszmecserén az Európai Bizottság, az európai IKT iparág érdekképviseleti szervezete, a DIGITALEUROPE és az oktatási minisztériumokat tömörítő Európai Iskolahálózat képviseltette magát. A résztvevők mind egyetértettek abban, hogy digitális tudás nélkül napjainkban elképzelhetetlen a versenyképes munkavállaló. Ugyanakkor a vitán elhangzott, hogy egyre kevesebb fiatal végez felsőfokú tanulmányokat technológiai és műszaki területen Európában, és közöttük is egyre csökken a nők aránya. Mindez hosszú távon az európai humán tőke leértékelődéséhez vezethet. Előrejelzések szerint az uniós tagállamokban már 2015-ben csaknem 400 ezer betöltetlen állás lesz az IKT-szektorban. ˝A digitális technológiák szélsebesen fejlődnek, ezért különösen fontos, hogy a kis- és közepes vállalkozásokat is segítsük abban, hogy lépést tarthassanak a fejlődéssel˝ - mondta Herczog Edit a brüsszeli kerekasztal-beszélgetésen. A rendezvénysorozat egyik európai nagykövetének felkért politikus emlékeztetett arra, hogy európai összehasonlításban a magyarországi vállalkozók még jócskán le vannak maradva a rendelkezésre álló IKT-technológiák alkalmazásában és a web-alapú szolgáltatások nyújtásában, noha ma már világos, hogy a digitalizáció a fenntartható növekedés motorja. Az ˝E-készségek Európai Hete˝ keretében szervezett továbbképzések, iskolalátogatások, vetélkedők bemutatják a digitális készségek fontosságát a mai társadalomban és a kínálkozó karrierlehetőségeket. A kampány célja, hogy minél több fiatalt ösztönözzön az IKT területén való továbbtanulásra és munkavállalásra. forrás: HR Portal Az Informatikai Vállalkozások Szövetségéről A 18 éves Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) a Magyarországon működő, részben vagy teljes egészében informatikai profilú IKT vállalkozások érdekvédelmi és érdekképviseleti szervezete. Küldetése, hogy kitörési pontok azonosításával, kidolgozásával és erőteljes lobbitevékenységgel pozitívan befolyásolja a hazai információs társadalom fejlődését. Magyarországi aktivitásán túl az Európai Unió legnagyobb informatikai szervezetének elnökségében (DIGITALEUROPE) is képviselteti magát, így tagjainak hatékony érdekképviseletet biztosít az Unióban is. A brüsszeli lobbi és pályázatok útján szorgalmazza a tudás-terjesztés megvalósulását a magyar IKT piacon. Az IVSZ aktív kommunikációval igyekszik minél több tagját bevonni a szövetségi életbe, a hatékony közös munkába. Forrás: Informatikai Vállalkozások Szövetsége www.ivsz.hu |